Cillei Ulrik Magyarország 15. századi történetének talán legismertebb antagonistája. Ennek legfőbb oka, hogy a magyar történetírásban főként tetteinek negatív értelmezése maradt fenn. Ezt erősítették korabeli ellenfeleinek írásai és a Hunyadi-ház által támogatott „propaganda” is (közismert tény, hogy Mátyás magyar királynak kifejezetten erős píárérzéke volt, és nem állt távol tőle saját és családja ellenségeinek besározása). A Cillei Ulrikról kialakult negatív képet örökíti tovább a Fekete Ernő által zseniálisan alakított karakter a kortárs Hunyadi (2025) sorozatban.
A tévésorozat és az alapjául szolgáló könyvek nagy hibája azonban, hogy rendszerint nem próbálnak meg semmi újat elmondani történelmünk vitatott (és kevésbé vitatott) személyiségeiről, így Cillei Ulriknak is egy sematikus, „ősgonosz” verzióját kapjuk. Nagyon meglepődhetünk azonban, ha a történelem iránt érdeklődő magyarként Szlovéniában járunk: itt ugyanis Cillei Ulrikot olyan kultusz övezi, mint nálunk a Hunyadiakat, és az ottani narratívában a Hunyadi család és kiemelten Hunyadi László az ármánykodó cselszövő.
Hunyadi ellenfele
Cillei Ulrik egy nagy múltú stájer család leszármazottja volt, akiknek birtokközpontja Celjében (akkori nevén Cilli) volt, a mai Szlovénia területén. Bár apai ágon a család etnikailag német kötődésű volt, Ulrik anyai ágon horvát felmenőkkel büszkélkedhetett. Az bizonyosnak tűnik, hogy Ulrik több nyelvet beszélt, a német és a latin mellett a délszláv nyelvekkel és kultúrával is kapcsolatban állt. Ezt erősítette, hogy 1434-ben Brankovics György szerb despota lányát, Katalint vette feleségül, akivel együtt, a korban megbotránkoztató módon, ortodox papok is érkeztek a Cilleiek udvarába. Ulriknak így sikerült idejekorán a katolikus egyház ellenszenvét is kivívnia. A házassággal előállt az a némileg paradox helyzet, hogy Cillei II. Murád szultán „rokona” lett, amennyiben Katalin testvére, Mara, a szultán egyik felesége volt. Másrészt később kérlelhetetlenül szembekerült Hunyadi Jánossal, aki 1444-ben rátette kezét Brankovics György magyarországi birtokaira.
A Hunyadi és a Cillei család azonban sem birtokok, sem befolyás tekintetében nem tartozott „egy ligába”. Cillei birodalmi gróf volt, aki egy személyben birtokolta Cilli és Ortenburg grófságokat, ezeken kívül pedig a Magyar Királyság délnyugati részén található Zagorjét (a mai Horvátország északnyugati részén), tíz várral és több faluval. Ezzel szemben Hunyadi János „homályos eredettel”, meglehetősen mélyről érkezett és küzdötte fel magát – önerőből, ráadásul megdöbbentően rövid idő alatt – az egyik legjelentősebb magyar főúrrá. Ugyanakkor Hunyadi birtokai, még Brankovics magyarországi birtokainak bekebelezését követően is, eltörpültek Cillei birtokai mellett. Cillei Ulrik Habsburg Albert magyar király uralkodása alatt cseh helytartó volt. A király halálát követően rokona, Erzsébet királyné pártjára állt, és az „utószülött” V. Lászlót támogatta a trónért folyó harcban, miközben a magyar főurak közül többen, köztük Hunyadi János is, Jagelló Ulászló lengyel királyt hívták meg a trónra.
Lényegében ekkor került nyíltan szembe egymással Hunyadi és Cillei.

Ugyanakkor a korszakkal foglalkozó történészek megegyeznek abban, hogy a két főúr kapcsolatát távolról sem a folyamatos és kérlelhetetlen ellenségeskedés jellemezte, inkább pragmatikus kapcsolat volt köztük. Ulászló halála után Cillei megszerezte egész Szlavóniát, ami kétségtelenül sértette Hunyadi érdekeit. Hunyadi ugyan 1446-ban – nem túl elegáns módon – betört a Cillei-birtokokra és végigportyázta a határ menti területeket, nagyon hamar a megegyezésre törekedett. Ennek eredménye egy házassági megállapodás lett, melynek során Hunyadi megkérte kisebbik fia, Mátyás számára Ulrik lányának, Erzsébetnek a kezét. Erzsébet később, egy sajátos huszárvágással, az idősebb fiú, László felesége lett, de 1455-ben bekövetkezett hirtelen halála meggátolta, hogy a két család között szoros szövetség jöjjön létre.
Együtt tudtak működni
Hunyadi és Brankovics György, Cillei apósa között súlyos konfliktus alakult ki. Brankovics 1443–1444-ben még Hunyadi oldalán harcolt, később azonban összekülönböztek, amihez az is hozzájárult, hogy Hunyadi, a katonai segítségért cserébe rátette kezét a despota magyarországi birtokaira. Kettejük konfliktusa akkor csúcsosodott, mikor Brankovics a vesztes rigómezei csata után, 1448-ban elfogta Hunyadit és rövid ideig fogva tartotta. Ebben a konfliktusban – ismereteink szerint – Cillei nem játszott semmilyen szerepet, ahogy ekkoriban távol tartotta magát a magyarországi belpolitikától is.
1450-ben hadjáratot vezetett a morva–osztrák–magyar határvidéket fosztogató Szentmiklósi Pongrác rablólovag ellen. Hunyadi, aki ekkor a Magyar Királyság kormányzója volt, ezt a hadjáratot nem akadályozta meg. Csak akkor avatkozott közbe, mikor Cillei Szentmiklósit bezárta Szakolca várába, melyet ostrom alá vett. Hunyadi tárgyalásba bocsátkozott Cilleivel, majd miután kezességet vállalt Szentmiklósiért, az felhagyott az ostrommal és elvonult.
Hunyadi pragmatizmusa ezúttal is bevált, Szentmiklósi később jelentős támogatója lett a török elleni harcban. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy ekkor még Hunyadi és Cillei is együtt tudtak működni egymással, míg egyéni érdekeik nem kereszteződtek. Később a „Hunyadi-párti” történetírók jóvoltából elterjedt az a legenda, hogy Cillei akadályozta Hunyadi törökellenes hadműveleteit, sőt titokban szövetkezett a szultánnal Magyarország felszámolására. A valóságban erre vonatkozóan nincsenek bizonyítékok. Cillei és II. Murád szultán, majd később II. Mehmed sosem vették fel egymással formálisan a kapcsolatot. Ugyanakkor a Brankovics Katalin és Mara közötti testvéri kapcsolatnak kettős szerepe is volt: egyrészt egy diplomáciai csatorna volt a kapcsolatfelvételre, másrészt egyfajta „kémhálózatként” is működött. Mara révén Cillei információkkal rendelkezett a szultán terveiről és véleményéről is.
1451–1452 között Hunyadi és Cillei ismét egy oldalon álltak, mikor az ország királyát, a kiskorú V. Lászlót kiszabadították gyámja, III. Frigyes német-római császár kezéből. A király új gyámja Cillei lett. Hunyadi jutalma sem maradt el: bár a kormányzóságról lemondott, besztercei gróf lett és királyi főkapitány, így a gyakorlatban továbbra is teljhatalma maradt Magyarországon.
Hunyadi számára ez a legkevésbé sem számított negatív forgatókönyvnek, amíg Cillei tevékenysége nem érintette saját hatalmi törekvéseit, elfogadta a status quót.
A végletekig elmérgesedett a viszony
Kérdéses, hogy pontosan mikor romlott meg végérvényesen a kapcsolat a Hunyadiak és a Cilleiek között, ezt illetően azonban csak feltételezéseink vannak. Enea Silvio Piccolomini, a későbbi II. Piusz római pápa személyes konfliktusban volt Cilleivel, egy írásában pedig azt állította, hogy a gróf többször is megpróbálta Hunyadit meggyilkoltatni egy bécsi útja alkalmával. A későbbi történetírók, mint Antonio Bonfini és Thuróczy János ezt kritikátlanul átvették, amin nem kell csodálkoznunk, ha figyelembe vesszük, hogy ekkor Hunyadi Mátyásnak hívták a magyar királyt, így vélhetően nem esett nehezükre rosszat írni a család ellenségéről. Enea beszámolójának azonban némileg ellentmond, hogy a feltételezett merényletekkel egy időben Cillei és Hunyadi dokumentálhatóan házassági szerződésről tárgyaltak a két család között.
A viszony megromlását vélhetően leginkább a két férfi közötti hatalmi konfliktus okozhatta, melyet Cillei Erzsébet 1455-ben, Vajdahunyadon bekövetkezett halála „koronázott” meg. Hunyadi nem engedett saját hatalmából, míg Cillei – a király gyámjaként – a saját hatalmát igyekezett növelni. A nyílt konfliktust a nándorfehérvári csata elnapolta, de Hunyadi János halála után ismét fellángoltak az ellentétek, melynek központjában ezúttal az idősebb Hunyadi fiú, László állt. Mikor Cillei és a király 1456 novemberében Nándorfehérvárhoz érkezett, hogy azt a magyar korona nevében átvegyék, László és katonái egy vélhetően szándékosan kiprovokált vita hevében felkoncolták Cilleit. A Hunyadiak fogságába esett király – saját életét féltve – büntetlenségről biztosította a gyilkosokat, de később mégis kivégeztette Hunyadi Lászlót, aki a király trónfosztására aspirált.

Míg a magyar történetírásban Cillei az „örök cselszövő” és halálát is saját ármánykodásainak köszönhette, addig a szlovén történetírás pontosan fordítva értelmezi az eseményeket: Hunyadi László ármánykodása vezetett Cillei halálához. Akárhogyan is: a mai Szlovéniában nagy formátumú államférfiként tekintenek rá, Celjében lévő kultuszát az itteni múzeumban őrzött koponyája is erősíti. A szlovén történészek Ulrikot rendkívül tehetséges, modern szemléletű és kiterjedt diplomáciai kapcsolatokkal rendelkező európai politikusnak tartják. Kiemelik, hogy korának egyik legműveltebb és legbefolyásosabb arisztokratája volt, halálát a szlovén történelem egyik legnagyobb tragédiájaként tartják számon.
A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.
The post Ezért koncolták fel Cillei Ulrikot first appeared on 24.hu.



